A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 2024. októberében indította útjára üzleti reggeli rendezvénysorozatát, melynek keretében a BME egyes karainak munkájával ismerkedhettek meg az üzleti szféra résztvevői.
2025. május 28-án a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar volt az üzleti reggeli házigazdája.
A megnyitót, a korábbi üzleti reggelikhez hasonlóan Charaf Hassan rektor tartotta. Előadásában kiemelte, hogy céljuk, hogy az ipari partnerekkel minél szorosabb kapcsolatot tudjanak kialakítani. A rektori és Dr. Koltai Tamás dékáni köszöntőjét követően gazdasági témájú kitekintésekre és esettanulmányok ismertetésére került sor.
Az előadásokat követően kapcsolatépítésre is volt lehetőség mind a BME képviselőivel, mind a résztvevő ipari képviselőkkel.
A rendezvényen a PEMÜ Műanyagipari Zrt. képviseletében Hajdárné Molnár Elvira, elnök-vezérigazgató és Udvarosné Hajdár Lilla vezérigazgató-helyettes vettek részt.

